Hírlevél feliratkozás

Név: 
E-mail cím: 
 
Hírek
Szolgálat, diakónia, munkahelyteremtés
A Református Egyházzal, a program vezetőjével, Bikádi László lelkész úr kezdeményezésére a Pontes Alapítvány helyi koordinálásával elindult egy diakóniai szolgálat szervezése falunkban. Célunk, hogy ezzel a szolgálattal 10-15 nagyvázsonyi munkahelyet teremtsünk és több tucat idős illetve beteg ember érezze, hogy akár napi szinten törődünk, foglalkozunk velük, gyakorlatban segítjük életüket, mindennapjaikat. A kezdeményezés már a zirci, várpalotai, balatonalmádi és a veszprémi kistérségben működik, ez utóbbinak keleti ...

Bátor Botond Nagyvázsonyban: lelkiség és haza, a pálos rend szerepe a magyarságban
Miközben az új alaptörvénybe iktattuk a Nemzeti Imádság első sorait, a Szent Korona hagyományát, nagyon nehéz helyzetben van hazánk. Ilyen vagy hasonló "kutyaszórítókban", helyzetben a nemzetnek évszázadok óta mindig voltak gazdasági, szellemi, lelki vezetőik. Köztük a magyar pálosok (www.palosrend.hu), a szép lassan, de növekedő, fiatal(os) szerzetesrend, az egyetlen magyar alapítású, pápai jóváhagyással működő férfi szerzetes közösség. A ruhájuk miatt "fehér barátoknak" is nevezett közösség jelenleg négy helyen működik ...


További hírek:
A Pontes-angyalka két nappal korábban érkezett
Betlehem idén is! IDŐPONTVÁLTOZÁS
"Vigyétek Vöröstóra a játszóteret!" - hangzott el egy nagyvázsonyi képviselőtől. A pedagógus nem támogatta, de végül megszületett a testületi döntés: JÁTSZÓTERET ÉPÍT ALAPÍTVÁNYUNK A FALUNAK
Feltörték a szervert
PONTOSÍTÁS: KEDDEN este lesz a játszótérről szóló testületi ülés. JÖJJÖN EL, ha fontos önnek a falu érdeke
Újabb fordulat a játszótér-építés ügyében: veszélyben a leányfalui játszótér-építés és a faluközpont-fejlesztés
Jól sikerült az őszi családos hétvége
MEGKEZDŐDNEK A BŰNVÁDI TÁRGYALÁSOK, KOLONTÁRI KÁLMÁNNÉT elítélték - polgármester megdöbbentő levele
Elmarad a lovasprogram - teljes cikk: KATT A BŐVEBBEN SZÓRA a sorok végén
Lovas nap - lesz Marha(nagy)fogathajtás!
Büntető eljárás indult alapítványunkat besározó képviselők és képviselőjelöltek ellen
Munkahelyet teremtett alapítványunk
HÁROM CSALÁDOS TÁBOR szervezés kezdődött meg
Indul a ROKK - protestáns közéleti képzés
Levél a képviselő testületnek
"SIKERES" A POLGÁRMESTERI SZEMLÉLETVÁLTÁS: ALAPÍTVÁNYUNK NEGATÍV DISZKRIMINÁCIÓJA
DUMATORNÁC - székely tánc, Ludas Matyi, filmvetítés
Választási kifogás - jogi útra lép alapítványunk
Siker a Zöld iránytű programban - alapítványunk elnökét egy képviselő beszámoltatni kívánja
Sikeres Főtér projekt - nyert a településközpont-megújítás pályázatunk
Szt. György-napi pásztorünnep a LEADER támogatásával
Szeretettel várjuk felajánlásaikat
Alapítványunk elnöke kapta a Nagyvázsonyért díjat
Gyarapodó háziállatbemutató
Nagyvázsony Jó Hírnevéért díjak 2010
Állásfoglalás
Veszélyben a külső tábortámogatás - a kultúrális bizottság elnöke az erre szánt támogatás továbbadását sem javasolja
Idén a Dunakanyarban, Zebegényben lesz a Futár tábor
2009-es év beszámolója - 1% felhívás
Fábry János Ösztöndíjak átadása Rimaszombatban
Jószágokkal támogatjuk az adventi örömök rendezvényét
Parlamenti Ifjúsági Napon emelték ki alapítványunk munkáját
Virágos Kertek 2009 - díjazottak listája
Több, mint 30 fiatal vett részt nyári önkéntes programunkban
Adó 1%-os felajánlások, felhasználás
Átadásra kerültek a Nagyvázsony Jó Hírnevéért díjak
Megkezdődtek a Futár-táborok
Önkéntes Turistasegítő Szolgálat - ösztöndíjjal
Civil Akadémia Nagyvázsonyban - Eperjes Károllyal
Indul a fogattaxi Nagyvázsonyban
Felavattuk Vázsonyi Varga Béla emléktábláját
Első Nagyvázsony a MOL-Ökotársnál: Zöldövezet 2008 I. díjat kapott a parképítési programunk
Futár táborok 2009: Badacsony, Erdély
Történelmi Drámajáték-csoportot szervezünk a Csillagpont 2009-es nyári ifjúsági fesztiválra
Átadtuk az idei PONTES Ösztöndíj felvidéki díját, a Fábry János-ösztöndíjat
Fábry János-ösztöndíj átadása
Idén is lesz (házhoz hívható) betlehemes szolgálat
Alapítványunk is csatlakozott a Nagyvázsony-táblaprogramhoz
Felkerültek az első karácsonyfadíszek a "Gyerekek karácsonyfájára"
MEGKEZDŐDNEK A BŰNVÁDI TÁRGYALÁSOK - a polgármester asszony megdöbbentő levele
Gyerekek karácsonyfája-alapítványi közreműködéssel
Köszönet az 1%-os támogatásért
Főiskolások színdarabja Nagyvázsonyban - alapítványunk közreműködésével
Sikeres pályázatok
Virágos Kertek - Nagyvázsony 2008
Nagyvázsony jó hírnevéért díj
Civil fórum Nagyvázsonyban
Véget ért a Futár tábor
Megkezdődött az idei Futár tábor Hortobágyon
Futár-tábor: lezárul a jelentkezés
Csatlakoztunk a Nagyvázsony-térség Turizmusáért Egyesülethez
Átadtuk a felújított Milleniumi Parkot Nagyvázsonyban
Alapítványunk elnökét megszavazták a LEADER-vezetőségbe
Vasgyűjtés: jelentős támogatás a parképítéshez
Már jóval 100 felett a segítők száma - Épül a Milleniumi Park
Nyertes tanulmányút-pályázat
Siker a MOL Ökotárs Programban
Futár tábor 2008 - fórum és megbeszélés
Egyházi fiatalok lendületben – pályázati információs nap
Vázsonyi TV Magazin - dupla szám
Fábry János-díj átadása, felajánlás és együttműködés Rimaszombatban
Játszótér fórumot tartottunk
Lezajlottak a nagyvázsonyi Adventi Örömök - Élő betlehemes rendezvénysorozat eseményei (képgaléria)
Alapítók vagyunk a Leader-programban
Közös fellépés a jövő évi tábortámogatásért
NCA Támogatások
Pályázati részsiker - játszóteret újítunk?
Dr. Horváth Balázs Emlékszoba előkészítése

A honlap a European Youth Foundation (EYF) támogatásával valósult meg

Hungary.pngHungary
ncc-hungary@alldifferent-allequal.info
Coordinating organization:
National Employment and Welfare Office – Mobilitas National Youth Service
(FSZH - MOISZ)
Address: 1-3. Zivatar utca
Budapest
Hungary ZIP Code: 1024
Tel: + 36 1 438 1053
e-mail: mobilitas@mobilitas.hu 

PERSON IN CHARGE
Híz Henriett
Tel: + 36 1 438 1058 
e-mail: hiz.henriett@mobilitas.hu
Fax: 00 36 1 438 1055 
Website: http://www.mobilitas.hu/